Az 5 legmérvadóbb biztonsági innováció 2014-ben

( 5 db szavazat ) 

Ugyan az alábbi technikai áttörések fejlesztése nem 2014-ben kezdődött, de az idén érték el a nagy nyilvánosság platformját. Az alábbiakban azt az öt fejlesztést listázzuk, amelyek szerintük a legérdekesebbek, a legtöbb potenciált hordozzák magukban és ráadásul ebben az évben kerültek reflektorfénybe. Mindezt teljesen függetlenül, szigorúan műszaki alapon.

5. helyen: H.265

A H.265 technológia bevezetése után a szakma két éve áhítozik. Ennek oka leginkább az, hogy a tömörítési eljárás az Ultra HD felbontású képfolyamot is képes átvinni. Sőt, a H.264 protokoll minőségének megtartása mellett, fele akkora sávszélességet igényel a H.265 alapján tömörített adatforgalom. Örömmel jelentjük, hogy október 28-án az egyik legnagyobb chipgyártó már a H.265-öt támogató érzékelőkkel rukkolt elő.

 

4. helyen: 4K-UHD

Úgy tűnhet, földtörténeti korokkal ezelőtt volt, hogy legutóbb VGA és CIF felbontásokról beszéltünk. A HD digitális világában egyre gyorsuló képfelbontási rátákkal találkozunk, ma még 4K UHD holnap már 8K UHD.

Mindenesetre az idén minden valamire való gyártó előrukkolt 4K-s kamerával. Lássuk, mekkora is a változás az 1080p-hez és a HD-hoz képest.

8K_UHD_4K_SHD_FHD_and_SD

 

3. helyen: Okostelefon, a kulcs

Okoskészülékek biztonságtechnikai felhasználásával már az előző 3 évben is találkoztunk, mainstream jelenséggé azonban csak az idén vált. Az NFC technológiának, illetve az applikációk fejlesztésének köszönhetően már ajtók-kapuk nyitására is használhatók. Az idei év nagy áttörését az hozta el ezen a téren, hogy nagy hotelek, így a Marriott és a Hilton hálózata is világszerte áll át a mobilon keresztül alkalmazandó „szobakulcsokra”.

mobilecheckin

Továbbá elindultak olyan biztonsági-közösségi appok is, mint hazánkban a HelpyNet. A felhasználási lehetőségek tárháza végtelen: riasztók, kamerák, GPS követő rendszerek, beléptető rendszerek és mi szemszájnak ingere. Már csak arról kell jobban gondoskodni, hogy maga az okoskészülék védett legyen.

 

2. helyen: GaussianFace

ArcfelismerésA Chaochao Lu és Xiaoou Tang vezette hongkongi Kínai Egyetem mérnök-informatikus csapat arcfelismerő fejlesztésének 2014-es eredménye átütő erejű és nemcsak azért, mert az algoritmus azonosítási rátája 98,52%-os pontosságú, hanem azért is, mert ezt bármilyen körülmény között képes teljesíteni.

Ahogy a részletes működési elvről korábban már beszámoltunk, most is csak azt tudjuk mondani, hogy az egyszerű általában a nagyszerű megoldás is egyben. A módszer még koránt nem tökéletes, de az ezüstéremmel kell adóznunk előtte.


1. helyen: Drónok

A megfigyelés az erődemonstrációról szól és mindkettő érzékeny téma most a világban, gondoljunk a Snowden-ügyre vagy éppen egyes városi rendőregységek militarizálására. Mivel a költségek jelentősen zuhantak, ma már a kispénzű rendőrségek is könnyedén követhetnek valamiért veszélyesnek tartott egyéneket, csoportokat, akár a legfejlettebb dróntechnológiák bevetésével is.

Dronok

 

Arról, hogy az információval mit és hogyan kezdenek, persze mélyen hallgatnak. Az innováció idei betörését a köztudatba jól jelzi, hogy máris heves személyiségi jogi vitát gerjesztenek. Ezen felül a bűnözők már használnak drónokat és bár használatáról nincs tisztázott szabályozás, egyszerűen muszáj alkalmazni a technológiát, annyira pro.

Előző hónap Június 2017 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 22 1 2 3 4
week 23 5 6 7 8 9 10 11
week 24 12 13 14 15 16 17 18
week 25 19 20 21 22 23 24 25
week 26 26 27 28 29 30
Nincsenek események
Feliratkozás a SecurityMag hírlevelére:

Partnereink

Secutech kiállítás 2015 részletek

Secutech Kiállítás 

http://abibiometrics.com/
Alkalmazott Biometria Intézet
http://bgk.uni-obuda.hu/
Óbudai Egyetem
www.asmag.com
a&s Magazine online
http://www.dsalert.org/
DSA Magazine India
http://biztonsagtechnikaforum.hu/
Biztonságtechnika Fórum
http://www.ormester.hu
Őrmester NyRt.
 
 
CNS Digital Media Kft.
 
 
 
  • A világ legzöldebb adatközpontja a norvég fjordok szomszédságában
  • Milyen városokban fogunk élni 2020-ban?
  • Itt repül a kamera! - A legizgalmasabb drón kutatás-fejlesztési ötlet
  • Folyékony akkumulátorral tárolnák a napenergiát
  • ATM bekamerázása l'art pour l'art - Románia